Pár szó a beltéri ajtókról

A beltéri ajtók szerepe főként a lakás különböző helyiségeinek elválasztása. Másrészt azonban, díszítő berendezési tárgyként is tekinthetünk rájuk, hiszen a megfelelően kiválasztott színekkel, mintázatokkal fel is tudja dobni a lakás hangulatát.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest

Nem mindig a kilincs a hibás

Egy kedves úr hívott a minap, hogy vidékről telefonál, és van egy HiSec csodaajtaja, aminek immáron másodszorra törött le a kilincse. Ő már annyira megbánta, hogy ilyen ajtót vett, hiszen kifizetett érte 60.000 forintot, és már harmadszorra lenne szüksége egy új kilincsre.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest

Mire vonatkozik a garancia?

Ez a téma is érdekes lehet, mert ami a zárszerviz cégeknek egyértelmű, az az ügyfeleknek nem mindig. És bár mindent meg lehet magyarázni, még az is lehet, hogy meg is értik, illetve felfogják, de az elégedettségbe az is beletartozik, hogy ne hagyjunk senkinek rossz szájízt egy szolgáltatás elvégzése után.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest

A kínai ajtó és a zárszerkezet

Magyarországon cégünk volt az első, aki üzletet látott a kínai, Hisec, Nexim, Mexin, Secdoors kínai bejárati ajtók szervizelésének vonatkozásában. Ezekkel kapcsolatos szakmai tudásunk naprakész, a szolgáltatásunk gyors, pontos és szakszerű. Legyen szó akár zárbeállításról, ajtóigazításról, zárcseréről, ajtónyitásról, kínai ajtó zárszervizről, minden napra jut legalább egy munka, amely ezeket az ajtókat érinti. A legtöbb kínai ajtó Budapest kerületeiben van beszerelve, de sok ügyfelünk hív Pest megyéből is hasonló zár-meghibásodási problémával.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest

Miért nem szerelhető fel minden kínai ajtóra hevederzár?

Nos, ez egy nagyon jó kérdés az ügyfelek részéről. Elvégre mindenhol hallható, olvasható a szakmai berkekből, hogy a kínai ajtók szerkezete gyenge, ami így igaz. Mindenképpen érdemes (főképpen az egyzáras) kínai ajtókra egy hevederzárat felszereltetni, ami véd a befeszítés ellen.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest

Üzleti szokások Kínában

A kínai és az európai szokások nagyon nagymértékben eltérnek egymástól. Érdemes mindig felkészültnek lenni az esetleges üzleti tárgyalásokat illetően, legfőképpen, ha arra Kínában kerülne sor.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest

HiSec ajtó zárbetét csere

A mai reggelünk úgy indult, hogy egy nagyon kedves hölgy találta meg az interneten a www.kinaibiztonsagiajtok.hu weboldalunkat. Megdicsért bennünket, hogy milyen színes és információ dús az oldalunk. Ám egyben el is keseredett kicsit, hogy egy kínai HiSec ajtót „örökölt”.

biztonsági ajtó, biztonsági ajtó Budapest, kínai biztonsági ajtó, kínai biztonsági ajtó Budapest